Az m már nagyon régóta kiemelt figyelmet élvez a grafológiában.
Egyes felmérések szerint az „m” a legmelegebb, legjóságosabb érzelmet keltő betű. Ez nem is olyan meglepő talán, hiszen a legtöbb ember számára a „mama” jut eszébe először, ha arra kérik, hogy mondjon egy „m”-mel kezdődő szót.
És, hogy ez miért fontos?
Mert a grafológiában az m-et a szociabilitás, a társasági kapcsolatok betűjeként tartjuk számon. A szociális viselkedésünk alapjait a családban kapjuk meg, és ebben az anyának kiemelkedő szerepe van.
Ha elfogadó, szeretetteljes légkörben nevelkedtünk, akkor a világot és a közösséget biztonságos helynek tekintjük, ám ha sok bántást, kritikát, elutasítást, megszégyenítést kaptunk, akkor későbbi kapcsolatainkat is befolyásolja a bizalmatlanság, a gátoltság, az állandó védekezés vagy a félelmet kompenzáló „legjobb védekezés a támadás” hozzáállású agresszivitás.
Az m betű három szára a pulveri szimbolikának megfelelően az „én + te + ő(k)” viszonyát mutatja. Az m betű egyes szárainak magassága azt jelzi, hogy az „én-te-ő” viszonyban az író személy kinek mekkora jelentőséget tulajdonít.
A pulveri szimbolika szerint:
Az első szár vagyok Én. Magassága tükrözi, milyen nagyra értékelem saját magamat, illetve, hogy a kapcsolataimban mekkora a terjeszkedési-és dominanciaigényem.
A második szár a Te, azaz a személyes viszonyok, barátság, szerelem, gyerekeknél a szülő fontosságát mutatja.
A harmadik szár a többi embert, a közösséget, a munka – hivatás közegét jelképezi.
Ki a fontos?
Ha az m első szára a legmagasabb, akkor az író személy a személyes érdekeit szem előtt tartja, kapcsolataiban az irányító, domináns szerepet tölti be, de az is lehet, hogy csak kompenzál.
Ha a Berne féle személyiségelmélet alapján értelmezzük, akkor az így író a különböző élethelyzetekben szívesen játssza a Szülő szerepét. Vagyis beállítottságától függően – kritikus vagy gondoskodó módon – szívesen mondja meg a másiknak, hogy az mit és hogyan tegyen, illetve ne tegyen.
Amikor az m második szára a legnagyobb, akkor az író önzetlenségből vagy tiszteletből a szeretett személyt helyezi előtérbe, kifejezi megbecsülését.
Ám másodiknál kisebb első m szár utalhat arra is, hogy az író személy nem elég önálló, ezért az egyes élethelyzetekben gyakran a Gyermek szerepét játssza, vagyis a társa elvárásainak akar megfelelni; szüksége van arra, hogy a másik kezében legyen az irányítás és a felelősség, hogy az megmondja neki mit és hogyan tegyen.
Amennyiben az m betű harmadik szára a legmagasabb, úgy gazdája rendkívül önzetlen, lelkiismeretes ember, aki képes személyes érdekeit alárendelni a közösség érdekeinek. Ha viszont mindenki elvárásának egyszerre akar megfelelni, könnyen lelki válságba kerülhet.
A betűszimbolika a grafológia egy kicsiny, de annál érdekesebb területe.
Már akkor magával ragadott a téma, amikor először hallottam, tanultam róla a grafológia-tanfolyam során.
A betűk jelentésének és képi szimbolikájának vizsgálata Bodroghy Péter grafológus nevéhez fűződik.
A betűk változatos, egyedi megjelenése, képi alakja mélyről jövő tudattalan tartalmakat közvetítenek lelkünkből.
A betűk grafológiai megközelítésekor az általános iskolában tanult sztenderd formákból indulunk ki, és ehhez viszonyítjuk az egyes kézírásokban megjelenő egyedi alakzatokat. Fontos információkat hordoz a betűkben megjelenő deformációk, formai módosulásuk, záródásuk-nyitásuk helye, duktusuk és térszimbolikai értelmezésük.
Fontos azonban szem előtt tartani, hogy bár a betűszimbolikai értelmezés révén is sokat megtudhatunk egy-egy ember személyiségéről, de önmagában még nem elegendő egy grafológiai elemzés, személyiségkép elkészítéséhez. De annak finomításához mindenképpen értékes segítséget nyújt!
Nézzük hát, mit jelentenek az egyes betűk a grafológiában?
Aza az önértékelés és munka betűje. Az Ént, mint gyakorlati embert ábrázolja. Magassága elárulja, hogy mekkorának érzi magát az író, míg szélessége, teltsége azt mutatja, hogy milyen a komfortérzete munka közben. Pl.: Ha az a betűd szűk, akkor valószínűleg tartasz, félsz valamitől, esetleg szorongsz.
A ba birtoklás betűje. A középzónás pocakból arra következetni lehet, hogy mennyire fontosak az anyagi javak (pénz, tárgyak, de akár érzelmek, emberek) birtoklása, míg a felsőzónás hurok részből arra, hogy a mentális birtoklás, azaz az ismeretek megszerzése, birtoklása mennyire lényegesek az illető számára.
Ac, csa család betűi. Magasságuk a család fontosságáról, szélességük a családban átélt örömteli érzések nagyságát jelzik.
A dkétféleképpen értelmezhető a grafológiában. Egyrészt szintén a család betűje, de ez elsősorban az apa és az anya viszonyába enged bepillantást. Az ovál rész az anyát, a szár az apát jelenti. Másik megközelítés szerint a d a szellemi megmérettetés betűje. Ha a d betűd szára hurkossá válik, akkor élvezed a szellemi kihívásokat, szellemi élmények felhalmozását.
Az e a szeretet, az ember betűje. Fejének mérete, dőlése, és helyzete megmutatja, hogy a mindennapokban mennyire elégedett az ember, mennyire érzi jól magát, illetve, hogy milyen a szellemi önértékelése. Ha az e betű pici virágra hasonlít vagy túldíszített, az gyakran a narcisztikus önszeretet jele.
Azf a férfi betűje a grafológiában. Férfi írásban azt mutatja, hogy írója mennyire éli meg férfiúi identitását, míg női írásban azt mutatja, hogy az illetőnek milyen a férfiakhoz való viszonya.
Ag a szexuaálitás betűje. A hurok hossza az élménykészség mértékét mutatja, míg szélessége a megélt élménytartalmat.
A gy a párkapcsolat betűje, ahol a g mindig a kézírás tulajdonosa, az y pedig a párja. A gy tehát mindig az író szemén keresztül láttatja azt, ahogy ő megítéli a kapcsolatát és társát. A középzónás rész a kapcsolat érzelmi töltéséről, az hurkok a szexuális igényekről és az együttlét harmonikusságáról tanúskodnak.
Az előző bogbejegyzésben az a-tól a gy betűig olvashattad a betűk grafológiai jelentését.
Haladunk tovább a betűszimbolikával az abc szerint.
A h a családi tűzhelyet, az otthont (annak melegét vagy a melegség hiányát) szimbolizálja, illetve a közvetlen hozzátartozókkal megélt szellemi és érzelmi élmények milyenségét.
Az i a kontroll, önkontroll képesség betűje. „Felteszi az i-re a pontot”, ami a munka befejezésére utal. De utal az önértékelés és a véleménynyilvánítás képességére is.
A kis j betűt a jólét illetve a panasz betűjeként is emlegetik a grafológiában. Mint alsózónás-kétzónás betű elsősorban az anyagi javakkal és a biológiai élményekkel kapcsolatos komfortérzetről árulkodik. A telt alsó hurok megelégedettséget tükröz, míg ha a hurok csak egy kampót formál, akkor a vágy megvan, de a törekvés, a cselekvés még hiányzik a megvalósításhoz.
A k a kreativitás és a kivitelezés betűje. Kétzónás betűként a felsőzónás hurok a munkával kapcsolatos szellemi tevékenységet, míg a középzónás tömlő a gyakorlati megvalósítást tükrözi. A két terület viszonya és kidolgozottságának foka megmutatja, hogy inkább a kitalálásban vagy a kivitelezésben vagy-e jobban otthon.
Az l a tudás, az intelligencia betűje a grafológiában. A hurok magassága, teltsége és formája alapján megállapítható a szellemiség, az ismeretek megszerzésének késztetése és az átélt élmények nagysága, illetve a fantázia mértéke. Kideríthető az is, hogy az író mennyire hajlandó átadni másoknak az ismereteit, a tudását.
Az ly a társas kapcsolatok, párkapcsolatok szellemi, intellektuális viszonyait mutatja.
Az m és az n a társas kapcsolatok, a szociabilitás betűi a grafológiában. Az m betűről már írtam korábban egy blogbejegyzést, amit itt olvashatsz.
Az o a másik fontos Én-kép betű az a mellett. Mint kör szimbólum a belső létezést, a belső teljességet testesíti meg. Megmutatkozik benne önértékelésünk és közérzetünk. A kerek, törés, horpadás nélküli oválok pozitív énképről és harmóniáról árulkodnak.
A p betű a női nem képviselője a grafológiában. Nő írásában azt mutatja, hogy írója mennyire éli meg saját nemi identitását, mennyire fogadja el magát, mint nőt, míg férfi írásában azt mutatja, hogy az illetőnek milyen a női nemhez való viszonya.
Az r a karrier betűje. A hiányjelet formáló, szétnyíló r betű a hivatás, munkabeli előrehaladás, önmegvalósítás hiányérzetét tükrözi.
Az s a szerzés betűje. Minél öblösebb, teltebb az s-eket ír valaki, annál fontosabb számára az anyagi javak megszerzése.
Az sz egy újabb páros betű, amit a munkatársai kapcsolatok betűjeként tart számon a grafológia. Az s az a kézírás készítőjét, a z a kollégákat mutatja. E kettő viszonyából következtetni lehet, hogy mennyire tudnak együtt dolgozni, illetve hogy milyen érvényesülési, dominancia viszonyok van közöttük.
A t a vezetés, a vezetői készség és a dominancia igény mértékét jelző betű. Az áthúzás nyomatéka az akaraterőt, míg formája a vezetési stílust tükrözi.
Az u felülről nyitott csészeforma alakjával a közösen befogadott szellemi értékekre utal az én-te viszonyban. minél szélesebb, annál szélesebb a közösen megélt szellemi élmények és értékek köre.
A v a kötődéseket jelző betű. A szűk, a velük összezáródó vagy hiányjel alakú, a többi betűhöz nem kapcsolódó v a kapcsolatoktól elzárkózó, kevés kötödéssel rendelkező, magányos embert jelez.
A z a harmónia betűje. Gyakori megjelenési formája az áthúzott z betű, ami túlbiztosító magatartásra utal (főleg, ha a t is kétszer lett áthúzva) Ilyenkor gazdája a nyugalma érdekében a buszmegállóból visszaszalad, hogy megnézze, lekapcsolta-e a villanyt.
„Honnan tudhatom, mit érez irántam? Honnan tudhatom, hogy milyennek látja a kapcsolatunkat? Vajon tényleg ő az Igazi?”- tesszük fel gyakran a kérdést.
A párkapcsolati összeillőség vizsgálat egy külön területe a grafológiának. Ilyenkor a pár mind a két tagjának a kézírását kielemezzük, majd összevetjük. A párkapcsolati grafológia elemzés révén megtudhatjuk, hogy a partnerek személyisége hogyan fér össze egymással, melyek azok a területek, amelyek előreviszik, harmonikussá teszik a kapcsolatot, és melyek azok, ahol a személyiségük különbözősége, illetve egyéni igényeik miatt súrlódások, konfliktusok adódhatnak.
A párkapcsolati elemzésnél kiemelt szerepet kap a „gy” betű, ami a grafológiai betűszimbolika szerint a párkapcsolat betűje.
A „gy” betűnek számtalan variációja lehetséges, így most a teljesség igénye nélkül csak a főbb irányvonalakat, grafológiai szempontból a leggyakoribb, a legjellegzetesebb „gy” kombinációkat szeretném bemutatni Neked.
A tanulmány a Scribd.com-ra töltöttem fel az egyszerűség kedvéért, és onnan le is lehet tölteni pdf verzióban.
Jó olvasást és jó mazsolázgatást a gy betűk között! Image may be NSFW. Clik here to view.
Korábban volt már szó arról, hogy szinte minden betegség lelki okokra vezethető vissza, hiszen a test, szellem, lélek egymástól elválaszthatatlan, egymással szoros kölcsönhatásban működik.
A kézírásban a teljes ember benne van, így a szellemi és lelki adottságok mellett a testi, fizikális állapota, a vitalitás is kivetül benne.
Az írásban megjelenő grafológiai jelek, elváltozások alapján következtetni lehet bizonyos testi tünetekre, illetve a szervek kiegyensúlyozatlan működésére. A grafológus sohasem diagnosztizál, de képes arra, hogy megkeresse és értelmezze e grafológiai jellemzők lelki, szellemi okait.
A holisztikus grafológia a kínai filozófia alapelveit használja fel, mint pl.:a Jin és Jang elv vagy a kínai szervóra stb. A holisztikus grafológia értelmében az írásban minden betű egy-egy testrészt, szervet, tevékenységet, funkciót, és személyiségvonást szimbolizál.
Mit jelentenek a betűk a holisztikus grafológiában?
A betű után sorrendben a betű szervét, fő mentális, lelki vagy éremi funkcióját, végül az általa utalt legjellemzőbb személyiségvonást olvasható. Ezek a jelentések a holisztikus grafológia megközelítésének kulcsszavai, és nem tartalmazzák a hagyományos betűszimbolika szerinti jelentéseket.
a – solar plexus, érzelmek és gondolkodás, önértékelés
b – Gyomor, ötletek, újdonságok megemésztése, döntéshozatal
c, k – szem és kéz, szerzés, kitartás
d – epe, aktivitás, ítélőképesség
e – herék / petefészek, tervezés és alkotás, reménykedés
f – szerve nincs, én megvalósítás, múlt és anyai viszonyulás
g – torok és gége, információ felvétel, elfogadás
h – tüdő, kapcsolattartás, véleményközlés és belátás képessége
i, y – szerve nincs, függetlenség, jövő és apai viszonyulás
j – férfi nemi szerv, erő és cselekvés, férfias elvek
l – máj, önzés, gondos tervezés
m – anyaméh, újjászületés, meditáció
n – hólyag, szaglás, megérzés
o – máj, áldozatvállalás, harag és büszkeség
p – belek, beszéd és felfogás, hatalom
q – lép és hasnyál, értelmezés, ötletesség
r – száj, beszéd és táplálkozás, indoklás
s – nincs szerve, alvás, gyűjtés, önzés
t – szív, tudatformálás, egyensúly
u, v, w – vese, önállóság és igazságkeresés, türelem és meditációs akarat
z – láb, akció, haladás, győzni akarás, távolságérzet
A grafológus számára a betűk elváltozásai megmutatják a szervezetben lejátszódó lelki, szellemi, érzelmi, viselkedésbeli, valamint a fiziológiás változásokat, esetleges betegségek jelenlétét vagy kialakulását.
Mire utalnak a betűváltozások, átalakulások?
Megnövekedett betűk
Amikor egy betű jóval nagyobb, mint a többi, az arra utal, hogy a betűt jelző szerv, lelki, érzelmi és gondolati funkció kiemelt figyelemét, fontosságot kap az író személyiségében, életében.
Pl.: a túl nagy „a” betű hiúságot, eltúlzott önértékelést, túlfűtött érzelmi reakciókat sejtet.
A betűméret csökkenése
Ez a grafológiai jel az előzővel ellentétes, vagyis az író számára a betűt szimbolizáló szervnek, lelki, érzelmi és gondolati funkciónak kevesebb figyelmet szentel, kisebb jelentőséget tulajdonít.
Pl.: a többi betű között megbújó „a” betű alacsony önértékelésre, önbizalomhiányra, gyenge érzelem kimutatásra utal.
A betűk átalakulása
Az írás egyszerűsítése vagy díszítése révén előfordul, hogy egy-egy betű helyett más betűforma „íródik” le. Pl.: a k inkább h-nak olvasható, az n inkább u-nak. Ez arra utal, hogy az egyik szerv funkcióját egy másik szerv vállalja át. Lelki síkon jellemző, hogy az író hajlamos mások hibáztatására, a problémák elhárítására.
A betű vagy betűelem megtöbbszöröződése
Ilyen pl.: a törzsvonalak véletlenszerű megkettőzése, az indokolatlan hurkolás, csomósodások a vonalon. Ez testi, lelki, érzelmi és mentális szinten is túlműködésre utal. Jelezhet szervi megnagyobbodás, köveket, csomókat, lelki szorongást, görcsöket. Érzelmi túlreagálást, „a bolhából elefántot” gondolkodásmódot.
A betűk pacásodása, telítődése
Mindhárom síkon működési zavarra, ugyanakkor a probléma rejtegetésére is utal. Az adott betű és a kézírás többi grafológiai jellemzője árulja el, hogy mivel elégedetlen az író, mi az, ami félelmet, haragot vagy dühöt kelt benne. Ha ezeket az érzéseket és gondolatokat hosszútávon elfojtja, az gyakran gyulladás formájában jelenik meg testi síkon.
Betűk vagy betűelemek hiánya
Ez a grafológiai jelenség az adott szerv kimerültségét, lelki fáradságot, kiégést mutat.
Magányos betű
Kötött és közepesen kötött írásnál nagyon érdekes jelenség, amikor rendszeresen ugyanaz a betű különáll a szóban, nem kapcsolódik sem az előtte, sem a mögötte álló betűhöz. Ilyenkor a betűt jelző szerv „kiesik” az energetikai körforgásból, ami gyengíti működését. Lelki értelemben az írónak kapcsolatteremtési problémái vannak, míg a gondolkodás terén inkább logikai zökkenőkre, gondolat megtorpanásokra, a „fonal elvesztésére” utal.
Ritmustalanság
A betűben megjelenő törések, szögesedések, tremorok, reszketegségek ritmusproblémákat okoznak, amelyek mentális és érzelmi gyengeség, labilitás, testi gyengeség, krízisállapot jele, előjele.
Az oválok nyitottsága
a betű felső részén vagy a jobb oldalán keletkező nyílás Jang eredetű, és a férfias értékek preferálást jelenti, míg a baloldali vagy alul lévő nyitás, Jin, azaz nőies jellegű hozzáállást, működést jelöl.
Elírások, helyesírási hibák
Ezek általában érzelmi és magatartásbeli problémákat sejtetnek. Jellemző, hogy akinek rossz vagy gyenge a helysírása, az sem mindent ír helytelenül, hanem helyesírási típushibái vannak. Van, aki a j-ly-t véti el, van, aki a magánhangzóknál a vessző helyett pontot tesz, vagy a kettős mássalhangzók helyett csak egyet ír, vagy ott is dupláz, ahol nem kell.
Csészevonal, hullámvonal, kör, fecskefarok – ugye emlékszel még rájuk?
Első osztályban hány és hány füzetlapot irtunk velük tele, és mennyi díszítősort rajzoltunk, amíg alaposan begyakoroltuk írásukat. Ezekből a betűelemekből épülnek fel az írott ábécé betűi, és ezek az egyszerű vonalak mély szimbolikus tartalmat és grafológiai jelentést hordoznak. (Erről bővebben a hamarosan megjelenő kiadványomban is olvashatsz majd.)
Önismereti teszt díszítősorokkal
Ehhez a játékos önismereti teszthez papírra, tollra és a fantáziádra van szükség. Az alábbi képen látható betűelemekből válassz maximum hármat, ami leginkább közel áll hozzád, és írj velük 2-3 sornyi díszítősort. Használhatsz színes tollat, ceruzát is, úgy még szebb és izgalmasabb lesz a dolog, hiszen a színek jelentése is érdekes lehet. Ha elkészültél, olvasd el, hogy milyen lelki tulajdonságokról árulkodnak a választott betűelemek.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Betűelemek szimbolikus jelentése
Egyenes le
A grafológiában törzsvonalként emlegetett függőleges egyenes a világtengely szimbóluma, ami kapcsolatot teremt a szellemi és fizikai, az anyagi és a láthatatlan világ között. Törekvésről, akaratról, felemelkedési vágyról, valamint a gondolatok és tervek megvalósításáról árulkodik. Jelképezi még a törzset, a gerincet, vagyis a belső tartást, állóképességet és egyenességet.
A horogvonal
A horogban megmutatkozik az a hatalom, amivel mind a jó, mind a rossz dolgokat magához tudja vonzani az ember a gondolat teremtőereje által. Vigyázz tehát mit gondolsz, mert megvalósul. A horog jelképezi az is, hogy képes vagy érzelmi függőségben tartani azt, aki a „horgodra akadt”. Vigyázz, hogy ne élj vissza ezzel, és ne nyúlj bele erőszakosan mások életébe. Már csak azért se, mert ha a horgot fejre fordítjuk, mindjárt kampó lesz belőle, rögtön Te leszel az, aki másokba kapaszkodik, másokhoz túlzottan ragaszkodik, függőségbe kerül.
Alsó ívelésű csészevonal
A forma – csésze, cserép, kehely – a tárolóedények szimbolikájával megegyező tartalmat hordoz, vagyis az információk befogadására alkalmas fogékony állapotot jelez. Nőiesség és fokozott intuíció jelenik meg benne. A grafológiában inkább füzérként vagy girlandként emlegetjük ezt a vonalat, ami a külvilágra nyitott, befogadó, közlékeny, érzelmes, segítséget és védelmet adni és elfogadni tudó, kedves személyiség sajátja.
Felső ívelésű csészevonal
A grafológiában főleg árkád, boltív néven ismert, zártabb vonal. Statikailag a legteherbíróbb, legstabilabb forma – gondolj csak a régi kőtemplomok, várak boltíves termeire. Lelki szempontból is megbízható, normakövető, de kissé zárkózott befelé figyelő személyiséget jelöl, aki a rendszeresen elvonul, hogy a külvilágból szerzett információkat és ingereket megszűrje és feldolgozza, és önmagát, belső lelki történéseit kutassa. A boltíves forma jelöli még a belső személyes erőforrást, mindazt, amit az érés, fejlődés során megtanultál és meríthetsz. A boltív a test és a lélek találkozása, a „tudás archívuma”, ahova minden embernek bejárása van, ha hajlandó magába merülni és időt szentelni az önismeret fejlesztésre.
Kör
A legegyetemesebb szimbólum, a végtelen, a tökéletesség, az örökkévalóság és a szellemi- isteni szféra jelképe. A kör lelki értelemben a belső békét, elégedettséget és a „kerek a világ” érzését jeleníti meg. Azt a kiegyensúlyozott állapotot testesíti meg, amikor az értelem és az érzelem egyaránt szerepet kap a döntésekben, de egyik sem uralkodik el a másik felett. Grafológiában a kör az önértékelésről és az Én-képről árulkodik.
Felső hurkolású fecskevonal, alsó hurkolású fecskevonal
A grafológiában egyszerűen csak felső hurok és alsó hurok néven emlegetjük. A hurok, mint szimbólum az erőszakos halált, a korlátozást, a fogságba esést jelenti. Grafológia szempontból ami itt fogságba esik, az az élmény. Ha felső hurokvonalakat rajzoltál, akkor a szellemi élmények, a tudás megszerzésére törekszel, míg ha alsó hurkokat írtál a díszítősorodban, akkor a pénz és az anyagi javak megszerzésére, és az általuk elérhető élmények megszerzésére törekszel (finom ételek, szórakozás, kényelem).
Hullámvonal
A haladás, a ritmusos tovaterjedés, a rezgő mozgásban rejlő hatalmas erő szimbóluma. A hullámvonal az élet ritmusa, a dolgok periodikus változása, a kozmikus polaritás törvénye: egyszer fenn, egyszer lenn. A grafológiában a hullámvonal az akadályokat kikerülő előrehaladást, a bölcs alkalmazkodást jelzi. Olyan mint a patak, ami nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem megkerül és halad tovább végcélja a tenger felé. A hullámvonal sejtet még taktikázást, sokoldalúságot, egyszerűsítési képességet és egyéni megoldások kedvelését is. A hullámvonal amplitúdójának mértéke a lelki vibráció és belső erők kiegyensúlyozottságának mértékéről árulkodik.
C vonal
A c vonal majdnem egy kör, vagyis a teljes Én-kép fele. Jobb oldalról, vagyis a közösség és a jövő felől nyitott, ami szabad információáramlást tesz lehetővé. A c vonal azt sugallja, hogy nyitott vagy a külvilágra, odafigyelsz a környezetedre, képes vagy meghallgatni és foglalkozni mások dolgaival, problémáival.
Egyszer az ábécé betűi nagyon összevesztek.
„-Miért pont az „a” áll az első helyen?! Semmivel sem különb nálunk!” – kiabálták.
Ekkor jött pár bölcs ember (álruhás grafológus Image may be NSFW. Clik here to view. ), akiket már régóta foglalkoztatott, hogy vajon a betűknek milyen mögöttes tartalmuk van. Volt köztük olyan ember, aki szimbolikus jelentést keresett a betűkben, mások a betűk számokkal és a bolygóelvekkel való kapcsolatát kutatták.
Ezek a Bölcsek aztán kitaláltak, hogy rendezzenek egy Betűolimpiát, amivel megoldhatják a betűk közötti vitát. A betűk nagy izgalommal és kitörő örömmel fogadták az ötletet.
A Bölcsek összeállítottak hát egy pszichológiai-grafológiai felmérést, ami a betűk által kiváltott érzelmeket vizsgálta. A vizsgálatban résztvevő személyeket arra kérték, hogy rangsorolják az ábécé betűit, aszerint, hogy melyik betűt érzik:
a legmelegebbnek és a leghidegebbnek
a legnőiesebbnek és a legférfiasabbnak
a legfelnőttebbnek és a leggyermekibbnek
a leggonoszabbnak és a legjóságosabbnak
a legerősebbnek és a leggyengébbnek
a legérzékibbnek és a legkevésbé érzékinek.
A vizsgálat meglepő eredményt hozott. Voltak olyan betűk, amelyek több kategóriában is kimagaslóan teljesítettek, és voltak olyanok, amelyek egy-egy érzelmet hívtak elő magas szinten, de voltak olyan betűk, amelyek már a felkészülésnél feladták.
Vajon melyik betűk a Betűolimpia nyertesei?
Image may be NSFW. Clik here to view.
Az „m” és a „k” a leg… leg… leg…
A Betűolimpia egyik abszolút győztese az m betű. Aranyérmet szerzett a legfelnőttebb, a legmelegebb és a legjóságosabb érzelmeket keltő betű versenyszámban. Az utóbbi két kategóriában talán nem is véletlen a remek szereplés, ha azt nézzük, hogy sok embernek a „mama” szó jut eszébe, ha arra kérik, hogy mondjon egy m betűvel kezdődő szót. Az m a grafológiai betűszimbolikában a szociabilitás, a közösségi kapcsolatok betűje. Az első és legintenzívebb kapcsolatunk az anyával van. Az anyához való kötődésünk jellege és minősége, annak bizalomfoka igencsak befolyásolja a későbbi kapcsolatainkat is.
A Betűolimpia másik kimagasló alakja a k betű, ami a kevésbé népszerű leghidegebb, leggonoszabb és a legkevésbé érzéki betű versenyszámok első helyezésével büszkélkedhet. A besorolás bizonyára összefügg azzal, hogy szegény k-hoz igencsak vulgáris szóasszociációt társítunk, különösen, ha egy „nagy K-ról” van szó. Grafológiai szempontból a k betű valóban jelezheti a nemi szerep társadalmi megnyilvánulását, ám mégiscsak túlzás a hátrányos megkülönböztetés, ha figyelembe vesszük, hogy a grafológiai betűszimbolika szerint a „k” a legkreatívabb betű.
A Betűolimpia további aranyérmesei
A legerősebb betű kategóriában együtt léphetett a dobogó legmagasabb fokára a „g, k és r” betű.
A legnőiesebb betű versenyszámban négy aranyérmes is lett egyszerre: az anyáskodó a, a karcsú l, a melegszívű m, és a gömbölyded o. Az a esetében az alma és az anya, mint elsőként eszünkbe jutó szavak szimbolikus értelme itt is megtette a hatását, míg o esetében a kerekdedség, l-nél pedig az ívelt hurkosság is közrejátszhatott.
Az érzelemskálában a legférfiasabb betűnek az „f”-t érezzük. Az f a grafológiai betűszimbolikában is a férfiasság betűje. Egyedi megformálása férfi írásában arról árulkodik, hogy az író személy milyennek látja magát, mint férfit, míg nő kézírásában arról árulkodik, hogy a hölgy hogyan viszonyul a férfi nemhez, mit keres benne. Nagyon férfiasnak találták még a k-t (különösen fallikus írásmódja miatt) és a vezető tehetséggel megáldott t betűt, akiket ezüstéremmel jutalmaztak.
A t betű, mivel erős belső tartással, önirányítási képességgel és vezető készséggel bír egy aranyérmet is hazavihetett a legfelnőttebb betű győzteseként, az m-mel osztozva.
Az „i” betű, ami kevéske vonalával gyakran szerény ibolya módjára bújik meg a többi betű között a szavakban, most toronymagasan nyert a leggyengébb és a leggyermekibb betű kategóriában.
A Betűolimpián a legérzékibb betű a lágy, ívelt és dallamos „l” lett. A grafológiai betűszimbolika olvasatában a telt hurokkal rendelkező l betű rendkívül álmodozó, művész hajlammal rendelkező betű.
Szeretem a vékony-hegyű tollakat, a keskeny finom lándzsahegyűeket, a vágott-gerincű hosszú fémleveleket, mert szeretem nagyon, írás közben ha látom: tollam hegyéből hogyan születik a betű, hogy formálódik a betű teste, hogy születik meg hajlékony, gyönyörű élete, hurkos, gömbölyű, madárcsőrszerű, tornyos, szálkás, hullámos, görcsös alakja, a k ámulatos hurokösszege, az e, vagy az a gömbölyded, köd-magzattal áldott asszonyisága, a z titokzatos ábra-keresztje, s mind a többié, a betűké, az l kanalasgémcsőre, az ü csigabigaszarva. Ó, a betű, a jel, az összevont titokzatosság, az eredendő jelképi ábra, hogy összeláncolt sorozatával lekötözzük az időt, megláncoljuk a múlandóságot, rögzítsük a semmibe-csobogni-vágyó létezést, önmagunkat a létben, a létet bennünk és körülöttünk, ó, a betű, akinek folyamatos hurkaiba fonjuk emberi szívünket és érdemünket, bűneinket és történelmünket, szerelmünket és álmainkat, bánatainkat és a halált, a lehetetlent, a kegyetlent, a beteljesülőt. A betű: a megvalósulás és a megmaradás, a betű: a szent őstalaj, amibe elvetjük maradandó, vagy elfoszló gondolatainkat, a betű: szellemiségünk kriptája is, a föld, amiben mondataink holtteste elrohad, a betű: valahány apró szülőanya, magzata-terhes kicsi ősasszony, nemző-ideáktól meghasasodó, hurok-csecsűvé, gyűrű-emlőssé hurkosodó és dagadó, örvénylő anyaság, festék-drótkeretekbe, ólom-hurkokba, tinta-tekervényekbe, grafit-szálkatemplomokba fogott buborék-asszonyiság, a betű: költészetünk atomi pont-anyaga, sugárzó anyagpont-felhője és égő atompont-sorozata, a jóság és a fönnmaradás, a hit és a lemondás, a törvény és a gyalázat idő-kristályból kimetszett bölcsője, idő-kristályba vésett temetője. Ó, betű, reményünk és reménytelenségünk, hódolok előtted-szent Betű, mindenem, egyetlenem!”
A buddhista Tan keréknek 8 küllője és a szent lótusznak 8 szirma van. a hindu istennek, Visnunak 8 karjai, Sivának pedig 8 formája létezik.
A nyolcas a feltámadás, az utolsó ítélet, az örök élet, és az újszövetség jelképe. Szimbóluma a hatalmasságnak, a kozmikus törvényeknek, az újjászületésnek és a beavatottságnak.
Emellett a nyolcast az igazságszolgáltatás, a halál, a karma, a végzet számaként tarjuk számon.
Hol mutatkozik meg az írásban?
A nyolcas viszonylag gyakori vendég a kézírásban. Megjelenhet álló és fekvő formában, mint a végtelen jele. Találkozhatsz vele a, b, g, s, d, f, ly-ben és az l felső hurokjában.
Image may be NSFW. Clik here to view.
Image may be NSFW. Clik here to view.
8 a g-ben és az s-ben
A 8-as egy önmagából kiszabadulni képtelen vonal, nincs eleje, nincs vége. A nyolcas vonala egy olyan pálya, amin belül szabadon lehet mozogni, de képtelenség kikerülni belőle. Szimbolikusan olyan élethelyzetre, környezetre utal, amiből szeretnénk kiszabadulni, kitörni, de képtelenek vagyunk a változtatásra, ami persze bánatot, feszültséget okoz.
Más íráskörnyezetben alapvetően komoly, de jó humorú emberre utal, aki érzékenysége miatt olyan dolgot is a szívére vesz, amit nem kellene. Könnyen elkedvetlenedik, mert előbb meglátja az élet sötét oldalát, amitől világnézete egyre pesszimistábbá, humora szarkasztikussá válik.
A nyolcas számhoz köthető az anyagiasság, a gyakorlatiasság, a hatalomvágy és a sikerorientáltság is. A sok nyolcast író ember erős érzelmekkel, hatalmas cselekvési energiával bír, amit rombolásra és építésre egyaránt használhat. Túláradó indulatai miatt képtelen a türelemre, a megértésre és megbocsátásra. Ilyenkor az írás nyomatéka erős, vonalvezetése határozott, lendületes, de gyakori benne a szög.
Ha fekvő formában, a végtelen jeleként találod meg az írásban, akkor mélyen gondolkodó, intellektuális, intuitív embert jelöl, aki önmagát feltétlenül spirituális lénynek tartja.
Előfordul, hogy a kézírásodban némely betű inkább számjegyre hasonlít? Vajon mire utal a 9-esre hasonlító betű? A grafológiai számszimbolikával kiderítheted!
Az örökkévalóság, a kitartás, a ragyogás szimbóluma. Háromszorosan a szentháromság jelképe. Az angyali karok száma, Keleten a jang száma, és a taoisták bambuszbotján is 9 csomó van. A macskának 9 élete van, az emberi terhesség 9 hónapig tart. A kilences az elengedés, a befejezés és az önzetlenség száma is.
Hol mutatkozik meg a kilences az írásban?
Leggyakrabban a g-ben jelenik meg, mondhatnánk ez a törzshelye.
Image may be NSFW. Clik here to view.
A kilences szám kettős értelemmel bír az adott írásképtől függően.
Egyrészt erős indulatokat, elszánt törekvéseket, kegyetlenkedéseket jelez. Ha gyakran előfordul az írásban, akkor vakmerő, akadályokat nem ismerő, virtuskodó emberre utal. Ő az, aki mindig kész egy kis vitára, élesen kritizál. Csípős megjegyzéseivel könnyen megbánthat másokat, ugyanakkor az ellene irányuló bírálat sérti hiúságát. ő a tettek embere, aki elsöprő energiák és iszonyú erők mozgósítására képes.
Más megközelítésben a kilences szám magas szintű szellemiséget, nyugalmat, békességet, boldogságot, tökéletességet, emberszeretetet jelent. Ilyen esetben nagy és nemes lelkű emberre utal, aki esetenként túlzottan idealista, és az emberek testvériségét és a világ harmóniáját tartja szem előtt.
Az anyával való kapcsolat minden ember életében meghatározó, hiszen az anya az a gondozó személy, aki a fejlődés korai szakaszában (0-3 éves korig) érzelmileg visszatükrözi, gondoskodik, szeretetet, gyengédséget nyújt a gyereknek és az anya az aki először érezteti vele, hogy ő fontos, értékes.
Több grafológiai jel is utal arra, ha valaki úgy érzi, hogy az anyától nem kapta meg a kellő gondoskodást, vagy ha nyomasztóan sokat kapott, ami már az önállóságát, önállósodását nehezíti meg, és annak is, ha az írás készítője valamilyen negatív élményt, sérelmet élt át az anyával való viszonyában.
Természetesen itt is igaz a grafológiában már-már szállóigeszerű mondás, miszerint “egy jel nem jel”, vagyis ahhoz, hogy kimondhassuk egy személyiségvonás vagy pszichés hatás meglétét, annak több grafológiai jelben is vissza kell köszönnie a kézírásában. Ennek fényében nézzünk pár árulkodó grafológiai jelet az anyával való kapcsolatunkról.
A grafológiában az anya a bal oldal
A grafológiai térszimbolika nemcsak a teljes lapra és írásképre, hanem a legkisebb íráselemre is rávetíthető, ezáltal a tanult írástól eltérő méret-, forma és irányváltozások okai és értelmezővé válnak.
A grafológiai térszimbolika értelmében a bal oldal az anya, a múlt, az én, a jobb oldal az apa, a jövő és a külvilág, a fent a szellemi, a tudatos területe, míg a lent az ösztönök és a tudattalan világát jelképezi.
Ha az írásban az anyával való kapcsolatot szeretnénk vizsgálni, akkor a bal oldali eltérések, elváltozások lesznek az érdekesek minden íráselem esetében, de leginkább az írástömb elhelyezkedésére, a bal margóra, az oválbetűkre (a,o) valamint a “d”, az “f” és az “m” betűre érdemes odafigyelni.
Írástömb és margók
A balra csúszott írástömb erős anyai dominanciára utal, vagyis az író személy számára nagyon meghatározó az anya személye, viselkedés- és gondolkodásmódja, a vele való kapcsolata – legyen az akár pozitív, akár negatív.
Ha az írástömb baloldalon felül helyezkedik el, akkor az illető számára az anya személye és véleménye erősen meghatározó, befolyásoló szereppel bír, de ettől szeretne már szabadulni, próbál leválni.
A baloldalon lent elhelyezett írástömb arról árulkodik, hogy a természetes leválás folyamata nem valósult meg, mert túl erős az anyai kötődés. Nagyon gyakori, hogy egy túl erős egyéniségű vagy a túlvédő anya áll a háttérben, akivel szemben tehetetlen az író.
A bal margó esetében a méret és az irány hordoz érdekes információkat.
A szűk vagy szinte hiányzó bal margó ugyancsak az anyával való szoros kapcsolat grafológiai jele.
A lefelé csökkenő, szűkülő bal margó az anyai és múltbéli hatások visszafogó, fékező erejére utal, ami az önálló kezdeményezések lendületét megtöri, mivel az ember egyre inkább amiatt aggódik, hogy “jaj, mit szólna ehhez a mama, ha megtudná…”, vagy “a mama ezt sosem engedné meg/ezzel nem értene egyet/nem csinálná “.
A nagy, széles bal margó az író az anyától való távolságtartásra, elszakadásra, lefelé bővülő bal margó pedig a fokozatos eltávolodásra utal.
Mivel az én-kép kialakulásában meghatározó szerepe van az anyának, akitől az első visszajelzéseket kapjuk, így érdemes megvizsgálni az “a” és “o” betűket, amit a grafológiai én-kép betűknek is nevez.
Ezeken az oválbetűkön baloldalt megjelenő sérülések, horpadások és deformációk (1. ábra) az anyával összefüggő gyermekkori, múltbéli gátló élményekre, traumákra, görcsökre utalnak, amitől szeretne elhúzódni, elfordulni az író, mert azok szorongást, félelmet keltettek benne.
A szív vagy perec alakú ovál (2. minta) ellentmondásos érzelmi viszonyról árulkodna. Az írás készítője egyszerre áhítozik anyja szeretetére, ugyanakkor bizonytalanságot, bizalmatlanságot is érez vele kapcsolatban.
Az “a”, “o” betű baloldalán található többlethurok (3. minta) az anyával kapcsolatos megoldatlan, feloldatlan múltbéli problémákat, elraktározott sérelmeket, negatív érzelmeket sejtet.
A grafológiai betűszimbolika másik beszédes betűje a “d”, azaz a család betűje, ahol a betű középzónás kerek része jelöli az anyát, a felső zónás szár pedig az apát.
Ha a „d” egy nagyra nőtt „a”-hoz hasonlít (4. minta), amikor szárhoz egy nagy méretű szabályos ovál társul, az a túlzott anyai- vagy majomszeretet jele. Az író személy úgy érzi, hogy az anyja érzelmileg kisajátítja, rátelepedik, ezzel gátolja önállóságában.
Ha a „d” ováljának bal oldalán elszigetelt hurokterület található (5. minta), az egyrészt annak a jele lehet, hogy az anya – akár féltésből, akár szeretetből – valamilyen módon korlátozza, visszatartja vagy gátolja az írót. Más megközelítés szerint viszont az elvált vagy az elhunyt anya miatt érzett feldolgozatlan mély lelki bánat, szomorúság vagy harag kifejeződése.
A d nagy ováljának bal oldalán található nyitás (6. minta) arról árulkodik, hogy az író személy felnőttként is kikéri az anyja véleményét a fontos kérdésekben és a döntések meghozatalakor vagy az alapján cselekszik, ahogy anyja tanította vagy elvárná.
A holisztikus grafológia szerint az „m” az anya betűje. A szülő – gyermek kapcsolatról, a nevelésmódról sokat elárul az m betű szárainak a magassága, illetve a szárak távolsága., valamint a betű kötésmódja.
Az iskolai normaírásban az oválok kör alakúak és teljesen zártak. Az egyéni kézírásban viszont gyakran nyitottak az a és o betűk. A nyitás helye és mértéke pedig sokat elárul az író emberről
Az iskolai normaírásban az oválok kör alakúak és teljesen zártak. Az írás balról jobbra haladása és a dinamikus vonalvezetés következtében szinte törvényszerű, hogy az oválok kissé összeszűkülnek – ellipszisformát vesznek fel – és nem záródnak rendesen, valahol kisebb-nagyobb rés marad.
Ha gyakorlott íráskészség mellett teljesen zártak maradnak az oválok, akkor az olyan embert mutat, aki zárkózott, megközelíthetetlen, az információkat nehezen fogadja be.
Nyílt, őszinte ember írásában az oválok nem lehetnek mindig zártak, ám a túl széles nyitás már pletykálkodásra utal.
A grafológiában az oválok jelenítik meg a legteljesebb ént. Az ovál nyitotás helye megmutatja, hogy milyen jellegű információ befogadására törekszel, illetve hogy honnan és milyen jellegű dicséretet, elismerést vársz, valamint azt is, hogy hol vagy érzékenyebb, sebezhetőbb, az élet mely területén vagy támadható.
Vegyük sorra az oválok nyitásának helyét, haladjunk az óramutató járásával megegyezően és az értelmezésben hívjuk segítségül a térszimbolikát.
Ha felül (11-1 óra magasságban) nem záródik az oválod, akkor a szellemi, intellektuális dolgokra vagy nyitott és befogadó. Nagy a tudásvágyad. Az emberekkel való kommunikáció során a szellemi teljesítményeid állítod a középpontba, és szereted, ha tudásodat elismerik, értékelik. A kapcsolatok kialakításában fontos szempont nálad, hogy társad is hozzád hasonló szellemi színvonallal rendelkezzen, hogy tudjatok miről beszélgetni.
Amennyiben jobbról felül (1-2 óra) hagyod nyitva az oválokat, akkor szellemiség és az emberi kapcsolatok irányából fogadod be és osztod meg a legtöbb információt. Képes vagy a másik problémájával foglalkozni, segítségnyújtásod inkább elméleti módon, ismereteid, tudásod megosztásában mutatkozik meg, mintsem cselekedetekben.
Az oválok jobboldali (3 óra irányában) nyitása a grafológiában egyértelműen közösség jellegű. Ez esetben minden érdekel, ami a külvilágból jön, foglalkoztat a jövő, az ismeretlen. Képes és hajlandó vagy más dolgaival, problémáival törődni, akár abban cselekvő támogatást is nyújtani, intézkedni helyette. A megoldásokat keresed.
Ha jobboldalt alul (4-5 óra táján) marad nyitva az oválod, akkor még mindig a külvilágból érkező és az emberekkel kapcsolatos információk befogadása jellemez, de itt fontos szerepet játszanak már személyes érzelmeid, ösztöneid is. Azt, hogy hogyan viszonyulsz másokhoz befolyásolja, hogy az illetővel kapcsolatban milyenek az aktuális érzéseid, illetve, hogy az adott pillanatban milyen hangulati állapot jellemez. Más a reakciód, ha jó passzban vagy és pozitívan viszonyulsz a másikhoz, mint amikor rossz a hangulatod, és/vagy éppen megorroltál az illetőre.
A grafológia értelmezése szerint az alul (6 óra) nyitott oválok esetében az ösztönökkel, a testiséggel, és az anyagiakkal kapcsolatos valamint a tudattalan irányából származó információkat fogadod be. Az alul nyitott ovál más jelekkel együtt „hazugságjel” is lehet a grafológiában.
A grafológiai térszimbolika szerint a baloldali lenti terület az önérdekvédelem a tapasztalatgyűjtés illetve a regresszió helye. Itt mutatkoznak meg a korai fixációk, a régi sebek is. Ha baloldalon alul (7-8 óra) található nyitás az oválon, akkor valószínűleg voltak olyan történések, események a múltadban, amit máig nem sikerült feldolgoznod, emiatt az még most is blokkol, visszahúz.
Ha az ovál a baloldalán (9 óra) van nyitva, akkor elsősorban az egoból, az anyától és a múltból jövő információkat fogadod be. Hajlamos lehetsz csak a veled kapcsolatos dolgokat meghallani, illetve társaságban önmagadról, a saját bajaidról beszélni. Bizonyos grafológiai jelek mellett a balról nyitott ovál arról árulkodik, hogy írója saját érdekében keresi a kiskapukat, és hajlamos kitérni a felelősség alól.
Amennyiben bal-fentről (10-11 óra) nyitott az oválod, akkor a szellemiség és az ego irányában működik az információ csere. Szívesen beszélsz önmagadról és saját szellemi teljesítményedről. Szereted, ha dicsérnek, és elismerik képességeidet, ugyanakkor érzékeny lehetsz a saját ötleteiddel kapcsolatos kritikára.
Mivel a bal felső terület a gátlások helye is, így lehetséges az is, hogy sokat foglalkozol félelmeiddel, vagy azt veszed számba, hogy miért nem lehet megtenned valamit, mi az ami visszafog, ahelyett, hogy azt keresnéd, hogy mi az, ami mellette szól, ami miatt érdemes megtenni az első lépést.
Grafológusként tudom, hogy a kézírás milyen hűen tükrözi tulajdonosa személyiségét, lelki rezdülését. Ám a nyomtatott betűknek is van lelke, egyénisége.
Hiszen ugyanaz a szöveg más – más betűtípussal szedve másfajta üzenetet közvetít, másfajta hatást vált ki. A különféle betűtípusok tudat alatt eltérő érzelmeket és gondolatokat ébresztenek bennünk, így képesek befolyásolni a figyelmünket, az érdeklődésünket, a tanulásunkat vagy akár a vásárlással kapcsolatos döntéseinket is.
Ezt aknázzák ki a tipográfusok, a grafikusok és a designerek egy-egy nyomdai vagy digitális szöveges anyag megtervezésénél. A színeken és az elrendezésen túl tudatosan választják ki azt a betűtípust is, ami megfelelő vizuális és esztétikai élményt nyújt az olvasásakor, ugyanakkor arról is gondoskodik, hogy felerősítve a szavak értelmét a legteljesebben célba juttassa az üzenetet, és a kívánt hatást váltsa ki.
Vajon, milyen pszichológia értelmezést hordoznak a különféle nyomtatott betűtípusok? Milyen hangulatot, képzeteket, tulajdonságokat és benyomásokat társítunk hozzájuk?
A nyomdai és digitális betűtípusok világában sokféle csoportosítás létezik. Az alábbiakban a legfőbb formai kategóriákat vesszük górcső alá.
Serif font – Talpas betűk
Ez a legrégibb betűcsalád, melynek eredete egészen a római korig vezethető vissza. Serif, más néven talpas betűknek kis talpacskái vannak, ami lehet lapos, ék alakú vagy hajszálvékony. A római időkben gyakran kőbe vésték a betűket, és a talp feltehetőleg a vésési technika eredménye.
A talpas betűtípus például: Garamond, Georgia, Times New Roman, Baskerville, Droid Serif, Merriweather, PT Serif. Bodoni, Didot.
A talpak mintegy „összekötik a betűket”, ezáltal vezetik a szemet, így könnyebbé teszik az olvasást. Ez különösen a papírra nyomtatott terjedelmes szövegeknél igaz. Ezért a Serif betűtípusok a mai napig nagyon népszerűek a nyomdai sajtótermékek, az újságok, magazinok és a könyvek világában.
A talpas betűtípusok elegáns megjelenésükkel a múltat idézik (különösen az Old Style változatok) és a tradicionális értékeket képviselik. Komoly, megfontolt, hivatalos jelleget kölcsönöznek a szövegnek. Tiszteletreméltó, intelligens és kulturált benyomást keltenek. Megalapozott tudást, minőséget és megbízhatóságot sugallnak. Stabilitást és nyugalmat árasztanak; ugyanakkor kissé merevnek, régimódinak és megszokottnak tűnnek.
Sans-Serif font – Talpatlan betűk
A Sans Serif betűstílus a 19. század elején jelent meg. A Sans Serif, más néven talpatlan betűk jellegzetessége, hogy a nyomtatott talpas betűkről levették a talpakat, így a betűknek csak az eredeti vonalai maradtak meg.
Talpatlan betűtípus például: Arial, Montserrat, Helvetica, Open Sans, Droid Sans, Museo Sans, Lato.
A Sans Serif betűtípusok különösen népszerűek a digitális platformokon, mivel a webes és számítógépes megjelenítésnél, valamint a telefonok kijelzőin is jól olvashatók.
A talpatlan betűk egyszerűek és letisztultak. „Azt kapod, amit látsz – se többet, se kevesebbet” – sugallják. Egyenes, őszinte hozzáállás, tárgyilagos tudás, megbízhatóság és a közvetlen hangvétel benyomását keltik. Emellett rugalmasabbnak, fiatalosabbnak, modernebbnek hatnak, mint talpas társaik.
A Sans Serif betűcsaládnak alcsoportjai is vannak.
Az egyik, a Mértani vagy geometrikus betűtípusok vonalai végig egyenlő vastagságúak, a betűformák végletesen leegyszerűsítettek, díszítés-mentesek. Ilyen pl.: a Helvecia, a Futura vagy az Univers) Ezek a betűtípusok inkább a minimalista, korszerű, univerzális irányzatot és a haladó szellemiséget közvetítenek.
A másik alcsoport, a Humanista betűtípusoknál apró eltérések tapasztalhatók a vonalvastagságban és néha a betűk végződése is elvékonyodik. Ilyen pl: Verdena, Tahoma, Optima, Myriad. A humanista betűk emberségesnek, empatikusnak tűnnek és játékosabb és ötletesebb benyomást keltenek, mint geometrikus társaik.
Script fontok – kézírásjellegű betűk
Ide sorolhatók a kalligrafikus és a kézírást utánzó betűtípusok, amelyek spontaneitást és a kreativitást közvetítenek. Ilyen a Comic Sans, a Segoe Script, a MV Boli, a Rock Salt, a Satisfy vagy a Yesteryear.
A kacskaringós kalligrafikus betűk a művészi igényesség, az elegancia, a kifinomultság, a gyengédség és a kecsesség benyomását kelti az olvasóban.
A kézi folyóírást imitáló betűtípusok az egyéniség, a spontaneitás és a könnyed dinamizmus benyomását keltik az emberben. „Élővé” teszik a szöveget, az ünnepélyesség és a személyes hangvétel érzetét sugározzák. Majdnem olyan élményt nyújtanak, mint egy valódi kézzel írt levél – de csak majdnem.
A kalligrafikus és a kézírást utánzó betűtípusokat nem véletlenül használják oly nagy előszeretettel esküvői meghívók, üdvözlőlapok és képeslapok feliratainál.
Egy-egy szó vagy rövidebb szöveg kiemelésére digitális környezetben is hatásosak, ám hosszabb tartalom esetén már kényelmetlenné válik az olvasásuk.
Díszfontok – Dekoratív és reklám betűk
Ide tartoznak a látványos, dekoratív betűk. Ügyesen megválasztva, egy dekoratív betűtípus igencsak kifejező tud lenni. Megjelenésükkel feldobják, színesítik és szórakoztatóvá teszik a szöveget.
Főként logókon, címsorként, kiemelt feliratoknál töltik be a szerepüket. Karakteres jellegük miatt erőteljesen vonzzák és irányítják a figyelmet, ezért érdemes mértékkel és csínján bánni velük.
A dekoratív betűk rendkívül változatos formában jelennek meg. Vannak köztük díszes vagy épp az erősen stilizált, vastag vagy extra vékony, térbeli és árnyékolt, nem hétköznapi és a meghökkentő betűtípusok.
Egyéni jellegtől függően – az újdonság, a különlegesség, a barátságosság vagy a fesztelen szórakozás és játékosság élményét keltik az olvasóban.